Igaz történet

Avagy a megkerült objektívsapka esete

Mint arra korábbi  bejegyzésemben  utaltam, napok óta az elveszett porvédőt sirattam, míg végül tegnap meglehetősen borsos áron beszereztem egyet.
Persze az ügy foglalkoztatott és korábbi detektív múltam, nomeg a  megszerzett rutin is arra késztetett, hogy a dolgok végére járjak. Az ünnepi jövés-menés összes helyszínét lecsekkoltam. Egyet kivéve. Ezt itt :


27-én Pilisvörösvár felé  megihletett a köd. Exponáltam néhányat, de nem voltam teljesen megelégedve az eredménnyel, ezért feledésbe is merült az akció. A vásárlás másnapján (ma) megálltam ismét a helyszínen, és legnagyobb meglepetésemre megleltem az útszéli avarban álmatlanságaim tárgyát: a hűtlen objektívsapkát.
Mostmár kettő van. :-)

Megjegyzések

vlmworld üzenete…
Ez a fajta kötödés nekem is ismerős. Én a korábbi gépemről a szemkagylót vesztettem el, és addig nem nyugodtam, míg meg nem találtam. Végigjártam minden helyet, ahol előzőleg voltam és egy autó kereke alól kilógva találtam meg. Az autó súlya nyomokat hagyott rajta, de mikor megtaláltam az volt a mennyország.

Hiszem, hogy a sors vitt vissza a kupakhoz. :)
Baramara üzenete…
A jó sáros cuccot bezzeg én takaríthattam. A nagy örömből nekem ez jutott.
Kleer László üzenete…
Nem tűnik itt semmi sem el. Nem olyan környék.
iigee üzenete…
Ez is igaz! :-P

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Duna-parti sirály-party