Fényvadászok a Velencei tónál

A szombatra meghirdetett  indás fotósétához Velence vasútállomáson csatlakoztam. Itt.


Még tarott a magamban dörmögés,  (amire a vasúti átjárók szisztematikus lezárása adott okot, vagyis hogy gépkocsival a sínek tó felöli oldalára történő átjutás komplikáltabbnak tűnt mint a holdraszállás), amikor Bendes Marcsi rámköszönt. Ennek viszont örültem. Irígyeltem a vasutista fotóturistákat, akikre immár közösen vártunk. Hamarosan elérkezett a nagy pillanat: befutott a szerelvény. A fanfárok felharsantak majd a rezesbanda kissé fázósan és hamisan játszotta az "obladi-oblada" örökbecsű sanzont,,, emiatt büntiből nem készült róluk se hang-, se képfelvétel.



A híradó tudósítója háttal állt a tömegnek, így csak néhányan kerültek bele az éjszakai kiadásba. Úgyanígy nem lehetett látni a közvetítésben a felsorakozó díszszázadot és a kardlapozó egységeket sem, akik a rajongókat próbálták a művész hölgyek és uraktól távol tartani. (Habár jómagam megörkítettem a zúgó tömeget, szelet és néhány sünt is, de rejtélyes módon e felvételek másnapra nyom nélkül törlődtek a kártyámról.)


Innen a központi könyvtárba vonult át az indás delegáció, (ahol már a miniszter várakozott) de a protokoll szerint ezt megelőzően a "Tó és az építészet" elnevezésű tanösvény megtekintése volt a rögtönzött program.




A látogatást lezáró fogadás előtt a könnyű kora esti séta néhány képfelvételt eredményezett. Több százat a nádasról és mégtöbbet csak azért is hattyúkról meg kék égról. Így mulatunk mi.








Dolgoztak serényen a mesterlövészek...


...és a paparazzik.





E házban éltek és titokban készülődtek a pomogácsok. Ma már mások, másra használják a műemléket. A pomogácsokkal pedig mostanság mások máshogy ijesztgetnek másokat.




A vacsora elköltését követően lámpaoltás lett a dolog vége, és a fény emberei a vak sötétben botorkálhattak,  telve hassal és élménnyel (valamint SD kártyákkal)  Velence utcáin. Hazafelé halkan  az "Oh sole mio"-t dudolták.
------------------------------
Fotók és írások még erről itt: http://indafoto.hu/iigee
vlm world ; Pingu ; darthwalk (Indafortó hivatalos blog)

Megjegyzések

BendesMarcsi üzenete…
Jó kis nap volt! Tetszett a bejegyzésed,és főleg a fotóid....
vlmworld üzenete…
Jó kis szöveget kanyarítottál a kiváló fotók alá. Nagyon jól éreztem magam veletek.
Manóvezér üzenete…
Tartalmas délután volt.Jó kis bejegyzés született róla,nagyszerű képekkel.
iigee üzenete…
Köszönöm nektek. Mint több helyen már írtam, én is köszönöm a szervezést és a kellemes társaságot.
edaniel üzenete…
Szórakoztató írás, jó képek! :)
iigee üzenete…
Neked is köszi Dani!
SpyNewt üzenete…
Pomogácsok? Ha én ezt tudom... :)
Jó kis esszenciát fogalmaztál meg a napról. :) És a képek is nagyon jók!
iigee üzenete…
Köszi Pingu! (De mi lett volna, ha tudod a pomogácsok legendáját?)
Evalovas üzenete…
Jo kis iras es remek kepek!
iigee üzenete…
Neked is köszönöm @Evalovas

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Duna-parti sirály-party