Most is mentem szombaton a Rómaira. Fogtam a táskámat beletettem mindent ami kell, mint minden nyáron nap mint nap (úgy 40 éve) ki a "vállalati" napközis táborba, a strandra. Akkoriban az alapfelszerelés a fürdőgatya és a törölköző volt, most a Nikon és néhány obi. Igaz strandidőnk nem volt... Napközben még hezitáltam a borús idő és a tennivalók sokasága miatt, hogy Réka által meghirdetett Indás fotósétát válasszam, vagy az otthoni ügyeimet. (Munkanap is volt szombaton, ami nem hatott jól a mehetnékem javára.) Aztán félórával a találkozó előtt került - a strandszerkó helyett - a fotóstáska a vállamra és mentem mint anno, kiváncsian, mit hoz ez a nap ...
Mostanában sűrűn találom magam a fővárosban. Hivatalos ügyeim mellett fontos teendőm is akadt: pótolnom kellett a kitobiról karácsony tájban rejtélyesen eltűnt objektívsapkát. Budán láttam meg a sirályokat, amint békésen pihentek az egyik kikötőponton korlátján. Mivel nem volt sürgős dolgom, megörökítettem a népes kompániát. A madarak egész közel engedtek magukhoz, de azért a 300-as is munkába állt . Csak a sötétkamrában vettem észre, hogy jónéhányuk piros lábán madárgyűrű van.
Fogarasy Attila Künikosz költő és polihisztor barátom gondolt egyet és versikéket, pontosabban haiku kat fabrikált a Fészbukon publikált fotóimhoz. (Legalábbis jó néhányhoz, szám szerint ezidáig 37-hez.) Olvasgassátok a sorokat és lapozzátok fel mind a hozzájuk tartozó képeket! Ajánlom e mini-tárlatot olyan szeretettel, amilyen megilletődöttséggel fogadtam a tanár úr költeményeit! Vásott kölyök a hold, a ruhája foltos. Álom a világ.
Megjegyzések